Név : Csürke Csaba
Pozíció : Edző
Város :

Gyermekkoromban nem volt túl sok alternatíva a sportolásra. Vagy fociztál, vagy nem.

Ha nem, jó eséllyel kirekesztetté váltál. Mivel engem teljesen hidegen hagyott a futball, ezért

hamar a második csoportban találtam magam. Akkori méreteimből, visszahúzódottságomból

kifolyólag elég hamar és gyakran lettem a vagány gyerekek célpontja. Rájöttem, hogy

döntenem kell! Vagy bele süllyedek ebbe a szerepbe, vagy teszek ellene valamit.

A sport mellett döntöttem

és kiléptem az addigi komfort zónámból.

Ezután találkoztam leendő edzőmmel, apai jó barátommal, akivel először kettesben

bokszolni kezdtünk, majd később, mikor már többen csatlakoztak, megalapítottuk boksz

klubunkat, ami mai napig működik.

Később valami többre vágytam, így találkoztam 2004-ben a Krav-magával, aminek a „SOHA

NEM ADOM FEL” mentalitása azóta is meghatározza az életemet. Ezt a felfogást próbálom

azóta is belecsempészni az edzéseimbe, és átadni tanítványaimnak.

SOHA NEM ADOM FEL!

Nagyjából 2008-ban találkoztam először a Spartan Training rendszerével,ami

küzdősportolók erősítő és erőnléti edzésére hoztak létre.

A Spartan Training - lévén, hogy kiváló edzésforma, erőnlét-növelésben,

alakformálásban utolérhetetlen – ma már egyre népszerűbb nemcsak a küzdősportokat

űzők körében, hanem azok között is, akik valamilyen izgalmas alternatívát keresnek

sportoláshoz, vagy egyéb sportág mellett van szükségük állóképesség javításra.

A Spartan Training egyik egyik legizgalmasabb eszköze a Girja ami személyes

kedvencem. Hihetetlen erő és állóképesség vonzata van ennek a nagyon egyszerű

eszköznek, más néven "füles vasgolyónak". Amikor először a kezembe vettem, tudtam, hogy

ez lesz az, amivel nap, mint nap edzeni fogok, amíg lesz elég erőm, hogy elbírjam.

Az elmúlt évek alatt kipróbáltam és kitanultam a létező technikák és módszerek tucatjait,

melynek segítségével ma már magabiztosan és töretlen lelkesedéssel kezelem a Girját

Megtapasztaltam a sport pozitív előnyeit saját magamon is, amit szeretnék továbbadni.

Pályafutásom során soha nem találkoztam ilyen hatékony eszközzel, ami egyszerre segíts

fogyni és izmot is épít.

Ez az úgynevezett „girjaszerelem” vitt odáig,hogy versenyezni is kezdtem,és megfertőztem a

tanítványaim egy részét is. Több országos versenyen vettünk részt,ahol sok első helyet

szereztünk,illetve Giri világbajnokságon,ahol szintén az élen zártunk.

2015 Augusztusában Giri sport edzői vizsgát is tettem.

- Krav Maga istruktor

- Krav Maga Safe Kid instruktor

- Spartan Girja I. oktató

- Spartan Gitja II.oktató

- MKMGS GiriSport oktató

További edzők

Ismerd meg a többi spartan edzőt is

Szabó Dóra - spartanfitt
Szabó Dóra

Sport nélkül elképzelhetetlen lenne az életem, ezt a szeretet próbálom átadni nap, mint nap az edzen...

Sáfrán Mihály - spartanfitt
Sáfrán Mihály

Lételemem a mozgás, igazi "sportfüggő" vagyok. Több mint 20 évet töltöttem a kajak-kenu ...

Majorosi-Lázár Anita - spartanfitt
Majorosi-Lázár Anita

Nem akarom azzal kezdeni, hogy gyerekkorom óta sportolok... Nem a gyermekeket akarom megszólítani, őket még nem kell mozgásr...