Csürke Csaba 2. szintű Spartan Girja oktatónk beszámol a 2015. évi Országos Girja versenyről és a Girja Sport VB kvalifikációjáról:

„Magyarországon kevesen ismerik ezt a tradicionális orosz versenysportot. Kis országunkban most kezd sarjadzani, ismertté válni.

Ennek a sportágnak a lényege, hogy adott feladatot, technikát meghatározott időegység alatt, hányszor tudjuk szabályosan elvégezni. Ez nagyon komoly erőt és erőnlétet igényel, amit a spárta technikákon keresztül el tudunk sajátítani.

Egyre több versenyző készül a következő versenyekre, megmérettetésekre. Ami nagyszerű benne, hogy nemtől, kortól függetlenül el lehet kezdeni. Az én csoportomban már komolyan felkészült versenyzők vannak, megfelelő technikai tudással. ennek bizonyítéka az Országos Giri sport versenyen elért eredmények.

Nagy izgalommal vártunk ezt a versenyt, hiszen ez egy Világbajnoki selejtező is volt egyben. Reggel 9 órakor kezdődött a mérlegelés. Én ezt leginkább szembesítésnek hívom! :) 10 órakor kezdődött a megnyitó, ahol ismertették a szabályokat.

Maga a verseny úgy néz ki, hogy feláll a versenyző, és vele szemben ül a pontozó bíró, aki figyeli a helyes kivitelezést, és egy kis számláló segítségével rögzíti az ismétlésszámot.

Az eredményeink nagyon jók lettek, első helyezéseket értünk el, és ezáltal bejutottunk a Magyar Giri válogatottba!”

Gratulálunk még egyszer mindenkinek!

További bejegyzések
Spartan vizsgák december 13-án
Force Gym nyílt nap – Spartan Girja
Spartan megjelenések 2015 ősz

Szerző

Bánkuti Gabriella

Vezetőedző
Profil